Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


FOCI

2011.03.18
FOCI: A labdarúgás (angol eredetű szóval football, közhasználatú becenevén foci) egy labdajáték, amit a pályán két, egyenként 11 labdarúgóból álló csapat játszik egymás ellen. A játék célja, hogy a rendelkezésre álló idő alatt a labdát az ellenfél kapujába juttassák, és így minél több gólt szerezzenek. A játékot főleg lábbal játsszák, de a játékos minden testrészét használhatja a labda irányítására, kivéve a két karját. Ez alól csak a kapusok kivételek, akiknek a tizenhatos vonalon belül nincs tiltott testrésze, azon kívül viszont ők is rendes mezőnyjátékosok. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) felmérése szerint a játékot világszerte több mint 240 millió ember játssza rendszeresen több mint 200 országban. Hétvégenként több millió néző követi nyomon kedvenc csapatának játékát a helyszínen vagy televízión keresztül. Az egyszerű szabályok és a minimális sportszerigény kétségtelenül hozzájárult a játék elterjedéséhez. Európa, Latin-Amerika, valamint egyre inkább Afrika, illetve Ázsia lakosainak életében fontos szerepet játszik ez a játék, néhol rajonganak a játékosok és helyi csapatok iránt. Gyakran mondják, hogy ez a világ legnépszerűbb csapatsportja. Tartalomjegyzék [elrejtés] * 1 Története o 1.1 Labdarúgó-világbajnokság * 2 A női labdarúgás o 2.1 Nemzetközi történelem o 2.2 Nemzeti történelem o 2.3 Női labdarúgó-világbajnokság * 3 Labdarúgás Magyarországon * 4 Alapszabályok * 5 Nemzetközi labdarúgó-szövetségek * 6 Nagyobb nemzetközi bajnokságok o 6.1 Világméretű nemzetközi tornák o 6.2 Nagyobb nemzetközi tornák * 7 Szabályok részletesebben o 7.1 A játéktér és a stadionok o 7.2 A labda o 7.3 A játékosok o 7.4 A felszerelés o 7.5 A játékvezető o 7.6 Az asszisztensek o 7.7 A tartalék játékvezető o 7.8 A játékvezetés körülményei * 8 A játék időtartama o 8.1 Hosszabbítás o 8.2 A kezdőrúgás o 8.3 A labda játékban és játékon kívül o 8.4 A gól o 8.5 Az öngól o 8.6 A les * 9 Szabálytalanságok és büntetések o 9.1 A sárga lap o 9.2 A piros lap o 9.3 A szabadrúgások o 9.4 A 11-es o 9.5 Büntetőpárbaj * 10 További szabályok o 10.1 A bedobás o 10.2 A kirúgás o 10.3 A szögletrúgás o 10.4 Az előnyszabály o 10.5 A sérülések o 10.6 A hazaadás * 11 Posztok * 12 Egyéb változatai o 12.1 Kispályás labdarúgás (5+1) + 12.1.1 A magyar (5+1-es) kispályás labdarúgás története o 12.2 I. Futsal o 12.3 II. Strandlabdarúgás + 12.3.1 Játékszabályok + 12.3.2 Játékvezetők + 12.3.3 Bajnokcsapatok * 13 Grundfoci * 14 Jegyzetek * 15 Külső hivatkozások * 16 Források Története [szerkesztés] A térkép a labdarúgás népszerűségét mutatja a világon. Azok az országok, amelyekben a labdarúgás a legnépszerűbb sportág, zölddel, amíg azok az országok, ahol a labdarúgás kevésbé népszerű, pirossal vannak jelölve. A zöld és piros különböző árnyalatai az 1,000 lakosra jutó játékosok számát mutatja, egy 2006-os felmérés alapján. A labda rúgásával kapcsolatos játékokat a történelem során számos országban játszották. A FIFA szerint "nagyon kezdetleges volt a játéknak az a szakasza, amit Kínában gyakoroltak az i. e. 2. és az i. e. 3. évezredben (a játék neve cuju volt)".[1] Kínában, az egész nép körében elterjedt kultikus jellegű labdajáték a tsu-küh (rúgni-labda) volt. Közép-Mexikóban az olmékok a tlacstli labdajátékot művelték egy tömör kaucsuklabdával. Az Ókori Róma játéka, a harpastum, egy rögbiféle játék volt, leginkább ez lehet a labdarúgás távoli elődje. A római légiók hódító útjukra magukkal vitték a szőrrel bélelt felfújt hólyagot, a bőrlabdát. A labdajátékok számos variációját játszották a középkori Európában, melynek különböző területein a szabályok nagymértékben eltérőek voltak. 1400 körül Firenzében a calció labdajátékot játszották előírt szabályok mellett, rögzített méretű játéktéren. A modern szabályok alapjait a 19. század közepén akkor fektették le, amikor különválasztották a rögbit és a futballt. A Cambridge-i Szabályokat 1848-ban foglalták írásba a Cambridge-i Egyetemen, ahol részletesen kidolgozták a későbbi rendszert. A Cambridge-i Szabályokat a Trinity Collegeban írták le, ahol találkozott egymással az Eton, a Harrow, a Rugby, a Winchester és a Shrewsbury iskola képviselője. Ez nem volt általánosan elfogadott. Az 1850-es évek alatt sok klub nem állt kapcsolatban az iskolákkal és egyetemekkel, így különféle formáit játszották a labdarúgásnak. Közülük néhány saját szabályzattal bukkant fel, a legnevezetesebb a Sheffield Football Club, melyet korábbi középiskolai tanulók alapítottak 1855 októberében.[2] 1862-ben John Charles Thring a Uppingham Schoolból megalkotta a befolyásos szabálykönyvet.[3] Ezek a folyamatos próbálkozások hozzájárultak a The Football Association (The FA vagy Angol Labdarúgó-szövetség) 1863-as létrehozásához, amelynek az első gyűlése 1863. október 26. reggelén volt a Freemason's Tavern-en a Great Queen Streeten, Londonban.[4] Anglia, Skócia, Wales és Írország Labdarúgó-szövetsége 1885-ben megalakítja az International Football Association Board-ot, amely egyedül jogosult a szabályok módosítására és a velük kapcsolatos döntések meghozatalára. Nem tartozik a FIFA alárendeltségébe. A Fédération Internationale de Football Association (FIFA), a labdarúgás nemzetközi vezető szervezete hat alapító tag közreműködésével 1904-ben alakult Párizsban, és kijelentették, hogy ragaszkodni fognak az egyesületi labdarúgás szabályaihoz, a Laws of the Game-hez. A játék iránti népszerűség nemzetközi növekedése lehetővé tette 1913-ban a FIFA tagjainak belépését az International Football Association Boardba. A testületben jelenleg a négy brit szövetség alapítójának egy-egy szavazata mellett, a FIFA két képviselőjének négy szavazata van a döntések meghozatalánál. Napjainkban a labdarúgást az egész világon amatőr- és hivatásos szinten űzik. Az emberek milliói mennek ki a stadionokba, hogy figyelemmel kísérjék a kedvenc csapatukat,[5] miközben milliárdok nézik a mérkőzéseket a televízión keresztül.[6] A FIFA 2001-es felmérése szerint több mint 200 országból körülbelül 240 millió ember rendszeresen futballozik.[7] Az egyszerű szabályok és minimális felszerelésigény kétségkívül elősegíti a terjedését és a népszerűségének növekedését. A világ számos részén szenvedélyeket idéz elő, és fontos szerepet játszik a szurkolók, a helyi közösségek és az egész nemzet életében; ezért gyakran állítják róla, hogy ez a világ legnépszerűbb sportja. Az ESPN bejelentette, hogy az elefántcsontparti labdarúgó-válogatott elősegítette a fegyverszünet rögzítését a 2005-ös nemzeti polgárháborúban. Ennek ellentéte, amikor a labdarúgás volt a közvetlen oka az 1969 júniusában kirobbant, Salvador és Honduras közötti Futballháborúnak.[8] A sport súlyosbította a feszültséget az 1990-es évekbeli Délszláv háborúban, amikor az NK Dinamo Zagreb és az FK Crvena Zvezda közötti mérkőzést törölték az 1990. márciusi lázadás miatt.[9] Labdarúgó-világbajnokság [szerkesztés] Searchtool right.svg Bővebben: Labdarúgó-világbajnokság Az első világbajnokságot 1930-ban rendezték Uruguayban. Az első döntőt Uruguay – Argentína (4:2) játszotta. Sok ország - Európából a nagy távolság és a jelentős költségek miatt csak négy csapat képviselte a labdarúgást - nem vett részt a tornán, így a legtöbb résztvevő az Amerikai földrészről érkezett. 1934-tő az európai csapatok is érdeklődni kezdtek a rendezvény iránt, ezért a tornát követően a verseny egyre jobban kiteljesedve a világ legnagyobb labdarúgó eseményévé vált. Ettől kezdve egyéb bajnokságok is kialakultak - az Európa-bajnokság, a Dél-amerikai Copa América, az óceániai OFC-nemzetek kupája, az Ázsia-kupa, az afrikai nemzetek kupája és az Észak-amerikai CONCACAF-aranykupa, melyek mind a kontinensük legfőbb labdarúgó rendezvénye. A brazil csapat - amely "Seleção"-ként is ismert - a legtöbb világbajnoki-címmel rendelkező ország, öt alkalommal volt győztes. A második helyezett Olaszország négy győzelemmel. A legutóbbi, 2010-es kiírást Spanyolország nyerte Dél-Afrikában. A női labdarúgás [szerkesztés] Nemzetközi történelem [szerkesztés] Az első női labdarúgó-mérkőzést 1895-ben játszották Londonban. Számos országban tiltó rendelkezésekkel akadályozták elterjedését. Ennek ellenére 1916-ban Franciaországban megalakult az első női labdarúgó klub. Eltelt néhány év, amikor elsőként Dániában szabadalmaztatták a női játékot, ezt követően több nyugat-európai országban – főleg Németországban és Spanyolországban – létrejöttek a női labdarúgó klubok. 1972-ben az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) közbejárására a tiltó intézkedéseket feloldották, de ezt megelőzően 1970-ben Olaszország már megrendezte az első nem hivatalos világbajnokságot. A sportág – a televíziós közvetítéseknek is köszönhetően – olyan népszerű lett, hogy az UEFA 1984-ben kiírta az első hivatalos Európa-bajnokságot, 1991-ben pedig a FIFA égisze alatt sor került a világbajnokság első döntőire. Amerikában, Atlantában rendezték a XXVI., az 1996. évi nyári olimpiai játékok első női labdarúgó tornáját. A fejlődés ütemét jól jelzi, hogy 2001-ben a női labdarúgók részére is kiírták a Bajnokok Tornáját. Az intézkedés a női labdarúgás nemzetközi kapcsolatainak további szélesedését hivatott segíteni. A világ számos országában (Egyesült Államok, Németország, Svédország, Norvégia, Kína, stb.) hihetetlen fejlődésnek indult a női labdarúgás. Nemzeti történelem [szerkesztés] Magyarországon a női labdarúgás meghonosítására már az I. világháború előtt történtek próbálkozások. Az első női labdarúgú csapat – a Szegedi Testgyakorló Kör – Szegeden alakult 1912-ben. Példáját több vidéki város követte, de a szélesebb körű kibontakozást megakadályozta az első világégés. A háború befejezése után néhány munkás-sportegyesület vállalkozott a női labdarúgás megszervezésére (Vasas, UTE járt az élen). Ezután sokáig semmi sem történt. 1964-ben a Testnevelési Főiskolán a hallgatónők játszottak kispályás labdarúgó-mérkőzést a Csörsz utcai pályán. Feljegyzések szerint ebben az időben több közép- és felsőfokú intézményben kezdeményezték a női labdarúgás bevezetését, de ezek a próbálkozások meglehetősen szervezetlenek voltak. Súlyosbította a helyzetet egyes sportvezetők és orvosok azon véleménye, hogy a labdarúgás ártalmas a nők számára. Csak a melbournei (Ausztrália) orvosi világkongresszus állásfoglalása után ültek el a kételkedő, tudományos vélemények. A szervezett női labdarúgás iránti igény valójában 1970-ben jelentkezett hazánkban. Ebben az évben alakult meg a Femina női labdarúgócsapata, őket a FŐSPED-Szállítók, majd a Vasas sportiskola csapata követte. 1971-ben megrendezték az első kispályás női labdarúgó tornát - 8 csapat részvételével -, amit a Femina csapata nyert meg. Még ebben az évben alig két hónap alatt 32 női csapat alakult különböző vállalatok, gyárak támogatásával. A csapatok vezetői a Magyar Labdarúgó-szövetség vezetéséhez fordultak, hogy hivatalosan is ismerjék el a női labdarúgást, de ez – hasonlóan a futsalhoz – nem történt meg, mert az MLSZ elnöksége csupán fellángolásnak tartotta a női labdarúgást. Történt mindez akkor, amikor a FIFA főtitkára felhívta minden tagszövetségét, hogy támogassák a női labdarást. 1971-ben a Budapesti Labdarúgó-szövetség (BLSZ) megbízásából a FŐSPED-Szállítók egyidényes kísérleti bajnokságot rendezett, amit a Femina nyert meg. Elkészítették az első női versenykiírást, amely gyakorlatilag a rendezés minden területét érintette. Szeptemberben őszi-tavaszi rendszerű bajnokság indult Nyugati-Keleti csoportban. A női labdarúgás fellendülésének az éve 1972, amikor az országban 145 csapatot és 2 500 női labdarúgót tartottak számon. 1974-ben elkezdődött a női labdarúgás hanyatlása, melynek legfőbb oka az anyagi támogatás megvonása volt. Miskolcon első ízben rendezték meg a sokáig (10 évig) igen népszerű Foci-Farsang nevű női tornát, de a helyzeten lényegesen ez sem változtatott. 1984-ben újabb fellendülés jelei mutatkoztak: hat csapat részvételével kiírták az első országos bajnokságot. 1985. április 9-én játszotta a magyar női válogatott az első nemzetek közötti mérkőzését Siófokon, a Magyarország–NSZK (1:0) találkozót. A magyar női nemzeti válogatott 1999-2001-ben a világbajnoki küzdelmekben csoportelső lett, és a 2003-as világbajnokságra is csoportelsőként kvalifikálta magát. 1992-ben írták ki először a női magyar kupát, és 1993-ban lejátszották a női szuperkupát, a Renova–Pécsi Fortuna (4–0) csapatok részvételével. Rendszeressé vált a bajnokság kiírása, de a benevezett csapatok meglehetősen nagy szóródást mutat. 1994-ben beindították az NB II-es bajnokságot. A Bajnokok Tornáján 2001-ben, az Auto Trader-Femina csapata képviselte az első ízben Magyarországot. Mint a sportágak többsége, Magyarországon a női labdarúgás stagnál, helyben topogás tapasztalható. Ennek egyik oka a működéshez szükséges anyagi-tárgyi feltételek hiánya, másik oka, hogy a rendkívül kis láétszámú, igazolt nagypályás női labdarúgók száma: 600-650 fő. A további okok között meg kell említeni a nem megfelelő utánpótlásképzést, a hazai média érdektelenségét. Női labdarúgó-világbajnokság [szerkesztés] Searchtool right.svg Bővebben: Női labdarúgó-világbajnokság A női labdarúgó-világbajnokságot az 1991-es női labdarúgó-világbajnoksággal kezdték meg, melynek házigazdája Kína volt, és 12 csapat képviselte az országát. Több mint 650,000 néző figyelte a helyszínen az 1999-es női labdarúgó-világbajnokságot, és közel 1 milliárdan nézték 70 országból. A 2003-as női labdarúgó-világbajnokságra 16 együttes érkezett és versenyzett a döntőben. Idáig öt tornát rendeztek (2008-ig), az USA és Németország kétszer nyert, Norvégia egyszeres győztes. A női szövetségek azonosak a férfiakéval: Óceánia (OFC), Európa (UEFA), Észak-, Közép-Amerika és karib-térség (CONCACAF), Dél-Amerika (CONMEBOL), Ázsia (AFC) és Afrika (CAF). Az USA leghíresebb gólját Brandi Chastain szerezte 1999-ben. Labdarúgás Magyarországon [szerkesztés] A magyarországi labdarúgás legelső irodalmi emléke 1879-ből származik. Molnár Lajos a MAC egyik alapítója tesz említést "Athletikai Gyakorlatok" című szakmunkájában. A pesti református főgimnáziumban 1882-ben hozták létre az első szabadtéri játszó társaságot, ahol a diákok örömmel ismerkedtek a "rúgosdi" játékkal is. A magyar labdarúgás következő fontos dátuma 1885. június 16-a volt, ugyanis ekkor alakult meg az egyik legjelentősebb hazai egyesület, az Újpesti Torna Egylet. 1901. január 19-én 13 egyesület képviseletében alapították meg a Magyar Labdarúgó-szövetséget, amelynek önállóságát a FIFA 1907-ben Amszterdamban tartott ülésén mindörökre elismerte, ezzel fel is vette a tagjai közé. Az első bajnokságot az alakuló közgyűlésen megválasztott tanács február 4-én már ki is írta, a jelentkező csapatokat az addigi hazai barátságos és nemzetközi mérkőzéseiken elért eredményeik alapján két csoportra osztották. Válogatottunk 1902. október 12-én játszotta első hivatalos mérkőzését, a találkozó helyszíne Bécs volt, az ellenfél Ausztria. A végeredmény 5–0-s osztrák sikert hozott. A Magyar Kupának az 1909-1910-es idényben volt az első szezonja, a rendezvény győztese az MTK lett. Azóta a legjelentősebb magyar meccs az UTE és az FTC mindenkori csapatának a meccse lett amely a világ második legnagyobb városi meccse, Derby néven emlegetik a szurkolók. Városi rangadók közül csak a több mint 250 szer megrendezett Old Firm a skót szupermeccs, a Rangers-Celtic meccs elözi meg. A bajnokságban 204 szer találkozott hazánk 2 legnagyobb szurkolótáborral rendelkező klubja, továbbá magyar, illetve nemzetközi kupákban is kb 100 szor, egyéb mérkőzésekkel pedig még többször. Az ország lakosságának mintegy fele bevalottan e két klub valamelyikének szurkolója, egymás elleni meccseik a labdarúgás legrosszabb időszakában is teltházasak, a két szurkolótábor egymáshoz fűződő viszonya miatt feltüzelt, paprikás ugyanakkor Európában is kiemelkedő hangulatúak. A két szurkolótábor a magyar labdarugás talán legmeghatározóbb alakja ha valamely kérdésben egyetért, például a 2012-es EB pályázat (a pályázatot nem Magyarország nyerte, hanem a Lengyel - Ukrán páros), ugyanakkor politikailag se elhanyagolható erő. Az 1938-as labdarúgó-világbajnokságon a nemzeti csapatunk ezüstérmet szerzett, a döntőben Olaszországtól szenvedett 4–2-es vereséget. Az 1952. évi nyári olimpiai játékokon a magyar válogatott elérte első nemzetközi sikerét: a Helsinkiben rendezett fináléban 2–0-s győzelmet aratott a jugoszlávok felett, Puskás és Czibor volt a két gólszerző. A magyar labdarúgás egyik legjelentősebb sikerét 1953. november 25-én könyvelhette el Londonban. A hazai környezetben európai csapattól már 90 éve veretlen angol labdarúgó-válogatottat 6–3-ra győzte le. A találkozó az "évszázad mérkőzése" néven híresült el. Ezt ismét csak ezüstérem követte a 1954-es labdarúgó-világbajnokságon. Ezúttal a döntőben hiába vezetett a magyar csapat már a 9. percben 2–0 arányban, végül az NSZK-é lett a világbajnoki cím. Az 1964-es olimpián ismételten aranyéremmel gazdagodott a csapat. Tokióban Csehszlovákia marad alul 2–1-re a magyar-válogatott ellen. Legutóbb 1996-ban, Atlantában volt jelen olimpiai-válogatott csapatunk. Magyarország utoljára az 1986-os labdarúgó-világbajnokságon szerepelt. Ugyanebben az évben játszotta első hivatalos mérkőzését a magyar futsal-válogatott, amely 8–3-as győzelemmel mutatkozott be. A legutóbbi jelentős nemzetközi klubsikert a Videoton érte el, azzal, hogy 1985-ben bejutott az UEFA-kupa döntőjébe. 1985 óta a legnagyobb siker, hogy a Ferencvárosi TC 1995-ben és a Debreceni VSC 2009-ben a bejutott a bajnokok ligája csoportkörébe. Alapszabályok [szerkesztés] A pálya vázlata A játékot 2×45 percig játsszák, ezeket nevezik félidőknek. A nem játékkal töltött időt (például sérülés, csere) a bírók a félidők végén hosszabbítás formájában beszámítják. A játék célja a gól, vagyis a labdának az ellenfél kapujába való juttatása. A gól akkor szabályos, ha a labda teljes terjedelmével átjutott a gólvonalon.[10] Az a csapat nyeri a mérkőzést, aki a játékidő alatt több gólt ér el. Ha a két csapat góljainak száma megegyezik akkor a meccs döntetlen. Mindkét csapatban 11 játékos van egyidőben a pályán (amennyiben nincs kiállítás), de lehetőség van a cserére. Hivatalos mérkőzéseken hármat lehet cserélni, barátságos meccseken a két csapat a játékvezetővel egyetértésben megegyezhet a cserelehetőségek számában. Az a játékos, akit edzője lecserélt, már nem térhet vissza a pályára az adott meccsen (kivétel az edzőmérkőzés). Nemzetközi labdarúgó-szövetségek [szerkesztés] A FIFA tagországai A labdarúgás vezető szervezete (beleértve más alfajait is, mint például a futsal és a strandlabdarúgás) a Fédération Internationale de Football Association (FIFA). A FIFA központja a svájci Zürichben található. A FIFA jelenleg 208 tagországgal rendelkezik. A szervezetet Párizsban alapították 1904. május 21-én. Hat regionális szövetsége van a FIFA-nak, amelyek a következőek: ██ Ázsiai Labdarúgó-szövetség (AFC) – Ázsia és Ausztrália ██ Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) – Afrika ██ Észak- és Közép-amerikai, Karibi Labdarúgó-szövetségek Konföderációja (CONCACAF) – Észak-, Közép-Amerika és Karib-térség ██ Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség (CONMEBOL) – Dél-Amerika ██ Óceániai Labdarúgó-szövetség (OFC) – Óceánia (kivéve Ausztrália) ██ Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) – Európa Az NF-Tanács tagországai A nem képviselt nemzetek és közösségek, autonóm területek és mikronemzetek labdarúgó-válogatottjainak képviseletében a alakult meg az NF-Tanács (angolul: New Federation-Board, franciául: Nouvelle Fédération-Board). A 2003. december 12-én alakult sportszervezet célja, hogy minden olyan labdarúgó-válogatott számára nemzetközi szereplést biztosítson, amelyek etnikai, földrajzi, avagy politikai helyzetük miatt nem lehetnek a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) tagjai. Az NF-Tanács labdarúgótornája - a FIFA labdarúgó-világbajnokságának mintájára - a VIVA-világkupa, amely eddig egy alkalommal került megrendezésre. Nagyobb nemzetközi bajnokságok [szerkesztés] Searchtool right.svg Bővebben: Labdarúgás a világon Világméretű nemzetközi tornák [szerkesztés] A legnevesebb nemzetközi labdarúgó kupa a FIFA által négy évenként megrendezett labdarúgó-világbajnokság. A kontinentális szövetségek által szervezett selejtezőkben több mint 190 nemzeti válogatott méri össze erejét a döntőbe jutásért. A négyhetes döntő tornán jelenleg 32 nemzeti csapat (1998 előtt 24) versenyezhet a trófeáért. A legutóbbi világbajnokságot 2010-ben a Dél-afrikai Köztársaságban rendezték, ahol végül a spanyol válogatott diadalmaskodott. 1900 óta a labdarúgás megtalálható a nyári olimpiai játékok programjában is, az 1932-es Los Angeles-i játékok kivételével. Eredetileg csak amatőrök játszhattak. Annak ellenére, hogy az 1984-es nyári játékok óta a hivatásos labdarúgók is nevezhetők, a különböző megkötések miatt az országok nem a legerősebb csapatukat küldik. Jelenleg az olimpiai férfi tornán csak a 23 év alattiak játszhatnak, adott számú „túlkoros” mellett. Ennek következményeként a trófeának nincs akkora presztízse és jelentősége, mint a labdarúgó-világbajnokságnak. A női labdarúgás 1996-ban kapott helyet a programban, azonban a férfiakéhoz hasonló megszorítások nélkül. Így a nemzetközi megítélése hasonlít a női labdarúgó-világbajnokságéra. Nagyobb nemzetközi tornák [szerkesztés] A jelentős versenyek közé tartoznak a FIFA és a kontinentális szövetségek (AFC, CAF, CONCACAF, CONMEBOL, OFC, UEFA) által rendezett bajnokságok. Utánuk a klubcsapatok nagyobb megmérettetései találhatók: * Világméretű: labdarúgó-világbajnokság, női labdarúgó-világbajnokság, konföderációs kupa, FIFA-klubvilágbajnokság, világkupa (megszűnt) * Európa: labdarúgó-Európa-bajnokság, Bajnokok Ligája, Európa-liga, UEFA-kupa (megszűnt), Intertotó-kupa (megszűnt), UEFA-szuperkupa, kupagyőztesek Európa-kupája (megszűnt) * Dél-Amerika: Copa América, Libertadores-kupa, Copa Sudamericana * Afrika: afrikai nemzetek kupája, afrikai Bajnokok Ligája * Ázsia: Ázsia-kupa, ázsiai Bajnokok Ligája * Észak-, Közép-Amerika és a Karib-szigetek: CONCACAF-aranykupa, CONCACAF-Bajnokok Ligája * Óceania: OFC-nemzetek kupája, óceániai klubbajnokság Szabályok részletesebben [szerkesztés] A játéktér és a stadionok [szerkesztés] Az angliai Wembley-stadion Alapfogalmak: * Pálya: megegyezik azzal a területtel, ahol a játéktér is elhelyezkedik. A pályához különböző létesítmények, területek tartoznak (irodák, öltözők, raktárak, tornaterem, stb.). * Játéktér: az a hasznos terület, ahol meghatározott szabályok szerint két csapat a játékot játssza. A játéktér hossza 90-120 méter lehet – két egyenlő méretű térfélre osztva – nemzetközi mérkőzésen ez a méret 100-110 méterre változik. Szélessége 45-90 méter, nemzetközi mérkőzésen 64-75 méter. A népszerűen 16-osnak nevezett büntető területnek 16,5 méterre kell lennie az alapvonaltól és a gólvonaltól – ez a kettő egybeesik –, a büntetőpontnak pedig 11 méterre. 9,15 méter a sugara a kezdőkörnek és a 16-os előtti félkörnek. A kapu előtti tér a gólvonaltól 5,5 méterre végződik. Az alapvonalat, az oldalvonalat, a gólvonalat, a kezdőkört, a 16-os előtti körszeletet, az „öt és felest”, valamint a büntetőpontot fehér mészporral jelölik meg. A kapu belső szélessége pontosan 7,32 méter, belső magassága pedig 2,44 méter. (Ezek a méretek Angliából származnak, ahol a szélesség 8 yard, a magasság pedig 8 láb.) A kapufákat és a felső lécet hálóval is kiegészítik.[11] [12] A szögletzászlók magassága 1,5 méter. A szögletek negyedkörének átmérője 1 méter. A vonalak és kapufák vastagsága maximum 0,12 méter lehet.[13] A FIFA (Nemzetközi Labdarúgó-szövetség) és az UEFA (Európai Labdarúgó-szövetség) nemzetközi mérkőzésre hitelesített füves, műfüves játékteret fogad el. A műfű elsősorban az Egyesült Államokban hódított, de az 1994-es VB-re kicserélték valódi fűre a műfüves játéktereket is. Szélsőséges meteorológiai körülmények áthidalására a FIFA elfogadja a műfüves játéktereket (afrikai országok, orosz területek). A stadionok többnyire nem fedettek, csak a nézőtér-rész, bár létezik teljesen fedett létesítmény is. A legmodernebb stadionokban a játéktér alá fűtőrendszert építettek, hogy a téli időszakban is játékra alkalmassá tehessék, az alácsövezett csatornarendszer eső után hamar elvezeti a felesleges csapadékot. Számos stadiont eleve csak futballra szánnak, így ezeknél rögtön a játéktér széle után kezdődik a nézőtér. A játékterek nagy része körül azonban ma is van futópálya, mint például a budapesti Puskás Ferenc Stadionban. Azokban a stadionokban, ahol nemzetközi mérkőzéseket játszanak, kötelező a világítás. A hazai NB. I.-es bajnokságban csak olyan stadionban lehet mérkőzést játszani, amelyik rendelkezik megfelelő világítással. A labda [szerkesztés] Searchtool right.svg Bővebben: Labdával kapcsolatos szabályok a labdarúgásban A Futball-labda kerülete 68-70 centiméter, a meccs kezdetekor belső nyomása 0,6-1,1 atmoszféra (tengerszinten), súlya 410-450 gramm. Színe nem meghatározó, de a Labdarúgó-szövetség hozhat egyéb rendelkezést. Korábban egyszínű, főleg fehér és barna, a 70-es évektől már alapszíntől elütő színű hatszögekkel borított, vagy egyéb mintával ellátott. A sokféleség miatt már minden nemzetközi hivatalos mérkőzést csak a FIFA által jóváhagyott típusú labdával lehet játszani. Tartaléklabdák nélkül nem szabad mérkőzést elkezdeni. Ezeket az oldalvonal mellett kell elhelyezni.[14] A játékosok [szerkesztés] Searchtool right.svg Bővebben: Labdarúgó Egy csapatból maximum tizenegy játékos lehet egyszerre a játéktéren: egy kapus és 10 mezőnyjátékos. Rossz csere esetén – ha többen vannak, mint tizenegyen az egyik csapatban – sárga kártyás figyelmeztetéssel sújtható a vétkező csapat. Hét játékosnál kevesebb egyik csapatban sem lehet a játéktéren. Tehát, ha sérülések, vagy kiállítások miatt az egyik csapatból öt játékos hiányzik, a találkozót le kell fújni. Egy meccs viszont elvileg elkezdhető akkor is, ha valamelyik csapat nem tud játékba küldeni 11 játékost, gyakorlatilag azonban erre csak alacsonyabb osztályokban van példa.[15] A kapus 1871 óta kézzel is megfoghatja a labdát, de csak a saját 16-osán belül. (1871-től 1913-ig a kapus a saját térfelén végig megfoghatta a labdát.) 1901 óta lehet támadni a kapust az „öt és feles”-en kívül.[16] A kapus feladata a labda hálóba jutásának megakadályozása 1958 óta a Football International Association Board engedélyezi, hogy a sérült játékosokat lecserélhessék, viszont ez hivatalos meccseken csak háromszor megengedett. Világbajnokságokon csak 1970 óta lehet cserélni. 1995-től a három csere posztoktól független.[15] A lecserélt játékosoknak korábban be kellett menniük az öltözőbe, a 90-es évektől azonban már leülhetnek a kispadra, és ott végignézhetik a mérkőzés hátralévő perceit. Csak a kiállítottaknak kell elhagyniuk a játékteret, be kell vonulniuk az öltözőbe. Kapus kiállítása, vagy sérülése esetén – megfelelő csere hiányában – be kell állnia a helyére egy mezőnyjátékosnak, természetesen kapusmezt kell felhúznia. A játékosokat a kezdőcsapatban általában 1-től 11-ig számozzák. A számokat jól láthatóan kell feltüntetni a mez hátán. Az elmúlt évtizedekben – főleg a nemzetközi bajnokságokon – a televíziós közvetítések elősegítésére bevezették, hogy a mellen, sőt a nadrágon is szerepel a szám. A hagyományok szerint a kapus kapta az 1-es mezt, a védők 2-től 4-ig, a fedezetek az 5-öst és a 6-ost, a csatárok pedig 7-től 11-ig. A profi szerződtetett játékosok száma miatt felborult ez a számozási rendszer is, így egy játékos 1-től 99-ig bármely számot viselheti. Nagy nemzetközi tornákon és számos nemzeti bajnokságban már bevezették, hogy a játékosok nevüket is viseljék a mezük hátán. Illetve a számokat 1 és 22, vagy 23 között limitálják; nevezéskor meg kell adni azt is, hogy az adott bajnokságban melyik játékos milyen számmal fog játszani (ha egyáltalán játéktérre lép). A mezőnyjátékosok nem élhetnek a következő szavakkal: "Hagyd!", "Enyém!", mivel ezzel megzavarhatják az ellenfél játékosait. A felszerelés [szerkesztés] A kapusmeznek eltérő színűnek kell lennie a mezőnyjátékosok mezétől. Évtizedekig feketében védtek a kapusok, a 70-es évek elejétől váltak általánossá a színes mezek, napjaink rikító kapusmezeinek elődei. A kapusok öltözékének immár nélkülözhetetlen tartozéka a kesztyű, és – nap ellen – hordhatnak ellenzős sapkát is. A felszerelés része a rövid nadrág – kapusoknak az elmúlt évtizedben már engedélyezték a hosszú melegítőnadrágot is. A mezőnyjátékosok nem vehetnek fel a futballnadrágnál hosszabb, attól eltérő színű alsót, de harisnyanadrágot bármikor húzhatnak, akárcsak kesztyűt. A felszerelés továbbá mezből (hosszú vagy rövid ujjú), a sportszárból, alatta sípcsontvédőből, illetve a futballcipőből áll.[17] [18] 1863-ban az első szabálykönyv a felszerelést így határozta meg: cipő, mez, térden alul érő nadrág és bojtos sapka. A futballcipő olyan speciális sportlábbeli, amelynek talpán úgy nevezett stoplik, kis kidudorodó kapaszkodók találhatók, amelyek a játéktéren megnövelik a játékos mozgásbiztonságát. A régi időkben tiltották a rögzített stoplit (fém, bőr) a cipők talpán, ma már engedélyezett, de a játékvezetőnek kötelessége a mérkőzés előtt, illetve a negyedik játékvezetőnek a cserék játéktérre lépésekor ellenőrizni, hogy nem okozhatnak-e a stoplik sérülést az ellenfélnek. Tehát nem engedik a játéktérre azokat, akik esetleg "kihegyezik" stoplijaikat. Régebben sok neves csatár játszott letűrt sportszárral, sípcsontvédő nélkül, de a sérülésveszély miatt ez ma már tilos. Miként a mezeknek a nadrágba való be nem tűrése sem megengedett, – a visszahúzásokra való csábítás miatt – kivéve néhány élő legenda esetében: korábban Platininek és Baresinek mindig elnézték a lógó mezt. Sajnálatos módon a játékosok sportot űznek a mez helyzetéből, a játékvezetők meg kegyesen elnéznek - nehezítve fegyelmezési módszerüket - a szabályban rögzített elvárástól. A játékvezető [szerkesztés] Pierluigi Collina, ex-játékvezető Searchtool right.svg Bővebben: Játékvezetés Meghatározások: * Bíró: igazság-szolgáltási dolgozó, feladata a törvényi előírások alapján (büntetőperben) a bűnös, nem bűnös meghatározása, illetve (polgári perben) a felperes keresetének elfogadása vagy elutasítása. * Játékvezető: a labdarúgó játék szabályszerűségének biztosítása, figyelemmel egyéb előírásokra (például szövetségi előírások). 1890-ben határozták meg, hogy a játékvezető nem lehet tagja a résztvevő csapatoknak, döntései pedig véglegesek. A játékvezető, aki megkülönböztető mezt visel, a 80-as évekig feketét, azóta a többféle szín elfogadott, a legáltalánosabb a sárga-aranyszínű, lila, vagy világoskék mez – a mérkőzésen irányítja a játékot a kezdőrúgástól a mérkőzés végéig, őrködik a szabályok betartásán, ha kell, a játék folyamatossága érdekében alkalmazza az előnyszabályt. Amennyiben szükséges, megszakítja a játékot – például komolyabb sérülés esetén – vagy akár félbeszakíthatja a mérkőzést a játékosok, vagy a közönség botrányos magatartása, vagy a rossz idő miatt. Ha az állapotok, ami miatt félbeszakítja a mérkőzést rendeződik, illetve biztosítják a normális körülményeket, meghatározott előírások szerint folytathatja a mérkőzést, ha ez nem sikerül, a mérkőzést beszünteti.[19] A mérkőzés előtt ellenőrzi a játéktér szabályosságát, minőségét, a hálók állagát, és elrendelheti a találkozó elhalasztását, ha a játékteret, vagy az időjárási viszonyokat a mérkőzésre alkalmatlannak találja. Köd esetén az a mérvadó, ha a játékvezető a kezdőkörből látja mindkét kaput. Az eső önmagában nem ok egy mérkőzés meg nem tartására, csupán akkor, ha a talaj irreálissá teszi a játékot, vagy egy esetleges vihar, a villámlások miatt, veszélyezteti a játékosok és a nézők testi épségét. Minden esetben a játékvezető joga, hogy a játékteret alkalmasnak minősíti-e vagy sem, ez ellen nem lehet kifogás. Ugyancsak a találkozó megkezdése előtt ellenőrzi a játékvezető a két csapat nevezett játékosainak igazolását és orvosi engedélyét. Nemzetközi mérkőzéseken a legfontosabb azonosító okmány a játékos útlevele – ennek hiányában nem léphet játéktérre. A játékvezető sárga lappal figyelmezteti a sportszerűtlen magatartást tanúsító - az inkorrekt, sérülést szimuláló, időhúzó vagy feltűnően reklamáló játékosokat -, és piros lap felmutatásával kiállítja a visszaesőket, illetve a durván, meggondolatlanul nagyobb erő alkalmazásával játszó játékost, vagy az eredményességét befolyásoló (gólhelyzetben történő szabálysértés) elkövetőket. Kiállítást egy játékos akkor "nyerhet el", ha súlyos sportszerűtlenséget követ el - durva szabálytalanságot, botrányos magatartást tanúsít, például leköp valakit, vagy verekedést provokál – illetve, ha két kisebb, de sárga lapos "hibát" vét – például, ha szándékosan kézzel ér a labdához, húzza az időt, reklamál, figyelmeztetés után is szabálysértést követ el, stb. Megakadályozza, hogy illetéktelenek behatoljanak a játéktérre a mérkőzés időtartama alatt. Ügyel arra, hogy ne kerülhessenek a "küzdőtérre" olyan tárgyak, amelyek akadályozzák a játékot, vagy veszélyeztetik a játékosok testi épségét. Bedobálások esetén is félbeszakíthatja vagy a rend lehetetlen végrehajtása esetén beszüntetheti a mérkőzést. A játékvezető a játéktér tartozéka, vagyis a róla pattanó labda olyan, mintha például kapufáról pattanna. Tehát ha egy lövés bepattan róla a hálóba, érvényes a gól. Éppen ezért úgy kell a játékvezetői taktikát alkalmaznia, hogy a lehető legkevésbé akadályozza a játék folyamatosságát. A játékvezető a gólt kettős, a mérkőzés végét hármas sípszóval jelzi. Minden hivatalos mérkőzésről játékvezetői jegyzőkönyv, jelentés készül, amelyet az illetékes nemzeti vagy nemzetközi szövetség kap meg. A játékvezető munkáját játékvezetői ellenőr értékeli. Az asszisztensek [szerkesztés] Az asszisztens jele, ha egy játékos lesen állt A játékvezető munkáját két asszisztens segíti, ők a "partjelzők" (további megnevezések: gólbíró, határbíró, oldalbíró, taccsbíró, segítő), akik zászlóval követik a játékot, mindegyik egy-egy térfélért felelős, a két oldalvonal mentén.[20] Feladatuk: bedobások, kirúgások, szögletek, lesek, vitatott gólok figyelése, jelzése, illetve a kirívó, játékvezető általa nem észlelt szabálytalanságok jelzése. A cserék lebonyolítása illetve az 1. asszisztens ha nincs tartalék játékvezető a kispad rendben tartása.[21] Az asszisztenseket a játékvezető felülbírálhatja. Fontos: az asszisztensek egyenrangúak a játékvezetővel, ha nincs tartalék játékvezető az 1. asszisztens áll be a játékvezető sérülése esetén. Műhiba, ha a játékvezető nem az érvényes játékszabályokban előírt ítéletet, döntést hoz. A játékvezetői műhibát csak akkor lehet óvni, ha a szabályokat feltűnően és egyértelműen, döntő befolyással megsértette. Téves ítélet miatt: például meg nem adott gól, vagy meg nem adott 11-es, esetleg feltételezett részrehajlás miatt nem. Hogyha maga elé tartja a zászlóját, akkor van les,ha szabálytalanságot észlel a magasba emeli a zászlót.A zászlóját mindig arra felé mutatja aki arra támad.Vagyis a zászló olyan,mint a játékvezető keze. Az UEFA 2009-től az Európa-liga, 2010-től a Bajnokok-ligája mérkőzéseken is - kísérleti jelleggel - két plusz asszisztenst állított be, akik az alapvonalakon állva figyelik, hogy a labda túljutott-e a gólvonalon. A tartalék játékvezető [szerkesztés] A 80-as évektől a tartalék játékvezető feladata a cseréket pályára engedni, ellenőrizni a játékosok stoplijait, felügyelni a kispadok rendjét. Illetve, ha az eredeti játékvezető sérülés vagy egyéb ok miatt képtelen folytatni a játékvezetést, akkor ő áll be a helyére. A tartalék játékvezető kijelölése a szövetségi előírásoknak megfelelően történik. Működésére akkor kerül sor, ha a másik három játékvezető valamelyike bármely oknál fogva nem tudja a feladatát ellátni. A tartalék játékvezetőnek mindenkor a játékvezető segítségére kell lennie. [22] A játékvezetés körülményei [szerkesztés] A játékvezető küldését a nemzeti, illetve a nemzetközi szövetségek végzik. Nemzetközi mérkőzéseken semleges nemzetiségű játékvezetői hármast jelölnek ki. Világ- és Európa-bajnokságokon általában nem egy nemzetbeliek dirigálnak egy meccsen, mivel olyankor a játékokra meghívott keretből választ a FIFA vagy az UEFA. A mai gyakorlat szerint nemzeti hármasok működnek közre egy-egy nemzetközi mérkőzésen, még az olimpián is. A történelemben előfordult már, hogy bizonyos játékvezetők személyét előzetesen megóvták "rossz tapasztalatok" miatt. A mai napig a magyar sportdiplomácia kudarcának tekintik, hogy az 1954-es VB-n, alig egy évvel a londoni 6-3-as magyar diadal után, háromszor is angol játékvezetőt kaptak Bozsikék, beleértve a döntőt is. Minden játékvezetőnek vizsgát kell tennie, időszakonként végre kell hajtania elméleti- és fizikai teszteket is, és ezek alapján kapja meg minősítését. Gyengébb teljesítmények után visszaminősítés is történik, esetleg egy kicsit "pihentetik". A nemzetközi játékvezetői státusz nem állandó, a nemzeti szövetségnek időről időre meg kell erősíteni azt. Ez utóbbihoz legalább egy, a FIFA által meghatározott világnyelv (angol, spanyol, francia, orosz) legalább középfokú ismerete is szükséges. A mérkőzés házigazdájának kell gondoskodnia a játékvezetők elhelyezéséről, nyugalmáról, annak a szabálynak a betartásáról, hogy a találkozó előtt egy órával a játékvezetői öltözőbe senki ne mehessen be a csapatok részéről. Szabályozzák a játékvezetőknek adható ajándékokat is, hogy a vesztegetésnek gyanúja is távol álljon tőlük. Voltak ugyan esetek, amikor egy-egy kissé gyanús mérkőzés után elterjedt: a hazai csapat vezetősége ugyan nem fizette le a játékvezetőt, de a meccs előtti napon tejben-vajban fürösztötte, luxuskörülményeket biztosított neki. A rendező csapat feladata biztosítani a játékvezető testi épségét is, amennyiben a közönség haragja ellene fordul. Természetesen minden játékvezetőben van szereplési vágy (ezt első sorban a sajtó, vagy egy vesztes csapat edzője hangoztatja), még akkor is, ha nem őértük megy ki a közönség a pályára. Mégis, a legjobb játékvezetők azok, akik a mérkőzés nagy részében észrevétlenek tudnak maradni, nagyvonalúan vezetik a találkozót, nem sípolják szét azt, nem hívják fel magukra a figyelmet. Ritkán nyújt jó teljesítményt az a játékvezető, aki szórja a sárga lapokat, miközben a meccs kicsúszik a keze közül. (Lásd a 2006-os VB Portugália-Hollandia nyolcaddöntőt, ahol Valentyin Ivanov játékvezető 16 sárgát és 4 piros lapot mutatott fel a játékosoknak). Ebben az esetben a játékosok nem voltak partnerek, így a játékvezető akár a "feje tetejére" is állhatott volna, akkor sem figyelnek rá.) A legjobbaknak már a 90 perc elején sikerül tekintélyt teremteni maguknak erélyes ítéleteikkel. Ha a játékosok látják, hogy a játékvezető mindenütt ott van, jól helyezkedik, és lesöpri magáról a vitatkozókat, színészkedőket, megpróbálnak ők is "rendesen viselkedni". A játék időtartama [szerkesztés] Egy mérkőzés 90 percig tart, két 45 perces félidőre osztva, köztük egy 15 perces szünettel, amely után térfélcsere következik a két csapat között. A játékvezető a sérülések és ezek ápolása, időhúzások, cserék, egyéb okok miatt (például szabadrúgások, 11-es miatt) álló játéknál az elvesztegetett időt a félidők végén beszámítja, hosszabbít. [23] Az elfecsérelt idő beszámítása, annak megállapítása a játékvezető kizárólagos joga. Az idő beszámítására van kialakult gyakorlat, értelmezés, például sima csere esetén fél perc, bonyolultabb csere esetén egy perc vagy akár több idő is lehet. A nemzeti és a nemzetközi mérkőzéseken ma már szinte mindennapos, hogy egy félidő 48-50 percig is eltart (lásd a 2008-as olimpiai döntőt, ahol Kassai Viktor játékvezető 5 percet hosszabbított, így a játékidő valóban 50 perc lett). Az idő mérésénél csak a játékvezető órája mérvadó, más hiteles időmérés nem engedélyezett, nem elfogadható, így a stadionok és a TV-közvetítések órája sem. A hosszabbítástól függetlenül a második félidő 45 perctől indul, az extra játékidő alatti eseményekre 45'+x' formában hivatkoznak. Az óra is megáll 45:00-nál, a hosszabbítás időtartamára külön óra indul 0:00-ról. A második félidő hosszabbítására ugyanez az elv érvényes, a rendes játékidő letelte utáni eseményeket 90'+x' formában jelzik. Valamilyen ok miatt félbeszakított mérkőzés esetén amennyiben a további játék lehetséges, annyi percet kell játszani, amennyi a hivatalos időből még hátramaradt. A félbeszakadt mérkőzés sorsáról az adott szövetség versenybizottsága dönt. Ha nézőtéri botrány, vagy ha az egyik fél sértődötten levonul és ezért szakad félbe a játék, akkor az adott versenybizottság a rendelkezésére álló több évtizedes gyakorlati tapasztalata illetve szabályzatában rögzített elvek szerint dönt. Az általános gyakorlat szerint a közönség viselkedése miatt félbeszakadt, vagy utólag megóvott meccseken rendszerint a pályaválasztó is bűnhődik. A "szabálymódosítók" az elmúlt évtizedekben többször felvetették: legyen a futballban is "tiszta játékidő", mint a kosárlabdában, vízilabdában, jégkorongban, stb. de ezt a nemzetközi szabályalkotó, a Board nem fogadta el. Hosszabbítás [szerkesztés] Amennyiben a nemzeti, nemzetközi kupa vagy torna mérkőzésen a rendes játékidőben nem születik döntő eredmény, vagyis a mérkőzés döntetlenre végződik, akkor a versenykiírás szerint hosszabbítás következik. A hosszabbításnak két formája van: * 2 x 15 perc[24] A csapatok a 90 perc eltelte után további 2 x 15 percet játszanak, a két rövid félidő között nincs szünet, csak térfelet cserélnek a csapatok. A kilencven perc letelte után a csapatok már nem hagyhatják el a játékteret, tehát csak a játéktéren vehetik igénybe a frissítést, esetleg pihenhetnek. A két extra félidő után lejátszott összesen 120 perc játékidő után további hosszabbításra nincs lehetőség, amennyiben ekkor is döntetlen az eredmény, úgy büntetőpárbajra kerül sor, amelynek során 11-es rúgásokkal döntik el véglegesen a meccset. * Hirtelen halál (Aranygól és ezüstgól)[24] A hirtelen halál a hosszabbítás egy formája volt, amelyet 2004. július 1. óta nem alkalmaznak. Amikor a rendes játékidő letelte után döntetlen az eredmény, akkor hosszabbításban kell eldönteni a mérkőzés végeredményét. A hirtelen halál szabályai megegyeznek az előbb leírt szabállyal, egy fontos különbséggel: a két csapat a hosszabbításban addig játszik, amíg valamelyik csapat gólt ér el (aranygól). Ebben a pillanatban a játékot a játékvezető lefújja, és a gólt elért csapat nyeri a mérkőzést. A hirtelen halál másik formája volt a rövid időre bevezetett ezüstgól, ami abban különbözött az aranygóltól, hogy a 2 x 15 perces hosszabbításnak azt a félidejét amelyben a gól született még lejátszották, hogy az ellenfélnek még legyen ideje egyenlíteni. Így előfordulhatott, hogy egy mérkőzés 105 perces volt. Ezekben a formákban sem lehet 120 percnél hosszabb ideig játszani, kivéve a hosszabbítások idejét. Ha 120 perc elteltével még mindig döntetlen az eredmény, akkor vége a mérkőzésnek és büntetőpárbajt kell elrendelni.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.